Tudj meg mindent a Mykonosi vitorlázásról: utitervek, kikötők, hajóbérlési lehetőségek, egyéb hasznos infók. Kérd a segítségünket! Ha a gyönyörű görög szigetvilágot szeretnéd felfedezni, akkor mindenképpen érdemes Athénból Mikonoszra vitorláznod. A rugalmasan alakítható utazás közben felfedezed a Kükládok szigeteit, majd megérkezel Mikonosz szigetére, ahol akár több napot is eltölthetsz. Ebben a cikkben részletesen ismertetjük a jellemző időjárást, az útközben elérhető kikötőket és az érdekes látnivalókat.
Vitorlázás Athénból Míkonoszra
A cikk az alábbiakat foglalja össze:

Fontos tudnivalók, ha Athénból Míkonoszra

Athén és Míkonosz időjárása

Görögország többi részéhez hasonlóan ezeken a területeken is mediterrán éghajlat uralkodik. Nyáron száraz és meleg időjárás jellemző, ennek csúcspontja július eleje és augusztus első 10 napja. Ilyenkor akár 33-35 fok között is lehet a hőmérséklet, hajózás közben az állandó tengeri szél mérsékli a hőérzetet. Télen 15 fokos az Égei-tenger hőmérséklete, nyáron viszont akár 25-26 fokra is felmelegszik. A nyári hónapokban kevés a csapadék, az esetleges esőzések pedig mindössze néhány óráig tartanak. A széljárás viszonylag kiszámítható, a tengeren szinte szüntelenül fúj a szél. Júniustól nagyjából szeptember végéig tart az északi irányokból fújó meltemi, tavasszal és ősszel pedig déli irányokból fúj a sirokkó. Ebből következik, hogy Athénból Mikonoszba leginkább a nyári hónapokban érdemes vitorlázni.

Plusz kiadások

Az ország hivatalos pénzneme az euró. Ha olyan országból érkezel, ahol nem az euró a hivatalos pénznem, akkor mindenképpen még indulás előtt látogass meg egy valutaváltót. Készülj fel arra is, hogy a jachtkikötők árazása nem egységes. Bizonyos helyeken ingyen is kiköthetsz, azonban jellemző módon kikötőnként 30-50 euró körüli árakra kell számítanod hajód hosszának függvényében. A küklád szigeteken általában 1-2 euróval drágábbak az ételek, mint például az Attikai-félszigeten.

Mit érdemes hajózás előtt tenni Athénban?

Ha kellően korán érkezel Athénba, mindenképp érdemes kicsit körülnézned a városban, akár még az Akropoliszt is megcsodálhatod, ha időd engedi. Ha pedig természetrajongó vagy, ki ne hagyd a Nemzeti Kertet! Programjaid megszervezése közben érdemes a kikötőbe való eljutás idejét is figyelembe venni. A repülőtérről taxival vagy közvetlen buszjárattal érheted el az Alimos Marinát, így nagyjából 1-másfél óra az út. Ha a Sounion fok vagy Lavrion kikötőjében veszed fel a hajót, akkor másfél-2 órás útra kell számítanod. Görögországban GMT +3 az időzóna, az EU többi országához hasonlóan itt is váltanak a téli és nyári időszámítás között.
Vitorlázás Athénból Míkonoszra

Milyen útvonalat válasszak?

Nagyban függ hajós tapasztalatodtól és célodtól is, hogy egyirányú útvonallal célzod meg Mikonosz szigetét, vagy pedig oda-vissza utat mész. Mikor érdemes oda-vissza utat menned? Ha nem rettentenek el a hosszabb szakaszok, sem az útvonal felében folyamatosan fújó szembeszél és csak egyik állomásod Mikonosz. Ha kifejezetten Mikonoszt szeretnéd végállomásnak, akkor válaszd a rövidebb szakaszokból álló egyirányú utat. Utóbbi esetben nyáron indulj el, hogy ne ellenszélben kelljen hajóznod.
Egyirányú út esetén miután kiszórakoztad magad Mikonoszban, komppal vagy repülővel távozhatsz a szigetről. Nem minden országba indul innen közvetlen járat. Lehetséges, hogy athéni átszállással kell majd repülnöd. Ebben az esetben gazdaságosabb az Athén és Mikonosz között közlekedő kompot választani, ha időd engedi.

Kikötők Athén környékén és a Kükládok szigetein

Kalamaki-Alimos Marina

A legtöbb bérhajó innen indul, ez a kikötő Athénon belül a Paleon Faliron negyedben található. Jól megközelíthető tömegközlekedéssel és taxival még akkor is, ha a reptérről érkezel. Hajód étel- és italkészletét előre feltöltetheted, ha már megérkezéskor egyből útra készen szeretnél lenni. Akár 1080 hajó horgonyozhat az öbölben, szárazdokkra pedig 600 hajó helyezhető. A kikötő legfeljebb 40 méter hosszú hajók fogadására képes. A víz mélysége 6.5 méter.
Kikötők Athén környékén

Olympic Marina, Sounion fok

A gyönyörű kilátással rendelkező Sounion foknál található Olympic Marina 680, legfeljebb 40 méter hosszú hajó fogadására képes. A maximális vízmélység itt 10 méter. Széleskörű szolgáltatásokkal várják a hajózókat, így például ingyenes wifit, áramellátást, hajószervizt és tankolási lehetőséget is kínálnak.

Lavrion Marina

Sok hajós az Attikai-félsziget keleti részén fekvő Lavrion kikötőjében kezd, itt 680 hajónak jut hely. Az öbölben épült kikötő maximális mélysége 7 méter, a beérkező hajók pedig legfeljebb 30 méter hosszúak lehetnek.

Ayios Nikólaos Marina, Kea

Kea szigetének fontos kikötője, közelében gyönyörű aranyszínű tengerpartok és kiváló horgászhelyek találhatók. 255 hajó egyidejű fogadására képes, ezek maximális hossza 50 méter. A kikötő vízmélysége legfeljebb 8 méter.

Mérikha Marina, Kithnosz

Ez a picike kikötő nagyjából 30, legfeljebb 60 méteres hajó fogadására képes, vízmélysége pedig 8 méter. Közvetlen szomszédságában találhatók a helyi szállodák, éttermek, valamint az élénk éjszakai életet biztosító szórakozóhelyek.

Ermoupolis Marina, Szirosz

A picike Szirosz szigetének legfontosabb kikötőjében legfeljebb 60 méter hosszú hajók horgonyozhatnak le. A vízmélység itt 9 méter. Rengeteg szolgáltatás érhető el, köztük hajószerviz valamint tankolási lehetőség is.

Naxosz Marina, Naxosz

A 70 hajó fogadására képes kikötőben legfeljebb 20 méter hosszú vízi járművek köthetnek ki. A maximális merülés 5 méter. A hajószervizen túl a kikötőkben szokásos alapszolgáltatásokat találhatod meg itt.
Kikötők Athén környékén

Paroikia Marina, Parosz

Parosz legnépszerűbb kikötője. Legfeljebb 60 méteres hajók fogadására képes. Többek között tankolási lehetőséget, hajószervizt és áramellátást is kínálnak. A város nevezetességei, a legjobb hotelek és apartmanok, valamint remek tavernák és bárok várják a látogatókat a kikötő közvetlen szomszédságában. A kikötő mélysége 3.5 méter.

Tinosz Marina, Tinosz

Ez a közepes méretű kikötő Tinoszban, a szigettel megegyező nevű városban található. Az 5.5 méteres mélységű kikötőben legfeljebb 60 méter hosszú hajók köthetnek ki, melyek számára számos szolgáltatást kínálnak. Innen könnyen elérheted a sziget összes nevezetességét és tengerpartját.

Míkonosz Marina, Míkonosz

A Mikonosz szigetén, a szigettel egyazon nevű város kikötőjében legfeljebb 40 méter hosszú hajók köthetnek ki. Egyszerre 30 hajó horgonyozhat egyszerre. A vízmélység 4.5 méter. Éttermek, szállodák, autókölcsönzők és egyéb szolgáltatások mellett hajószerviz is található itt.

11.4 m / 37 ft3 Kabin /8 Ágy
17.9 m / 59 ft3 Kabin /8 Ágy

Vitorlázz Athénból Míkonoszra! Hajós útvonalak kezdőknek és haladóknak

7 napos hajózás Athénból Míkonoszra: egyirányú katamarános útvonal

Ilyenkor az Athénban bérelt hajódat a Kükládok-szigetek egyikén, jelen esetben Mikonoszban adod le. Az alábbiakban bemutatunk egy 7 nap alatt teljesíthető útitervet, melynek végén Mikonoszba érsz. Athén belvárosától elég messze van a legtöbb küklád sziget, így a Lavrion-i Olympic Marináról érdemes indulnod.
 Hajós útvonaltervező Athénból Míkonoszra

1. nap: Athén (Lavrion-i Olympic Marina) – Kea

27, 68 km (17, 20 nm)
Makronisos szigetét délről megkerülve és onnan kissé északkeleti irányba haladva meg is érkezel Kea szigetére. Homokos tengerpartjai mellett számos látnivalóval büszkélkedhet ez a hely. Találsz itt középkori várat, templomokat és vízimalmokat is. A görög mitológiák és legendák rajongóit is ámulatba ejti ez a sziget. Athéné és Apolló ókori templomai, Demeter és Askiplios szent helyei, valamint a híres Szent Színház is itt találhatók.

2. nap: Kea – Kithnosz

37, 99 km (23, 60 nm)
Kithnosz egy tipikus küklád sziget, a turisták körében számos gyógyforrásáról ismert. Ha szereted a barlangokat, érdemes megnézned a Katafiki-t, amely 1939-ig vasbányaként üzemelt. Gyönyörű sztalaktitokat és sztalagmitokat, valamint érdekes sziklaképződményeket láthatsz itt. Ha érdekel a sziget múltja, Dryopida városában megtalálod a helyi folklórt bemutató, valamint a bizánci egyházi múzeumot is. A szigeten rengeteg kükladikus stílusban épült templomot is meglátogathatsz, legnépszerűbb közülük a sziget védőszentjének készült Panagia Kanala.

3. nap: Kithnosz – Szifnosz

61, 77 km (38, 38 nm)
A meltemi segítségével viszonylag gyorsan lejuthatsz a délkeleti irányban fekvő Szifnosz szigetére. Útközben elhaladsz Serifos szigetétől nyugatra, majd megérkezel Szifnosz-ra. Itt gyönyörű olívafákat és mandulafa-mezőket csodálhatsz meg. A sziget jelképe a keleti partszakasz egy apró félsziget-szerű nyúlványán látható Hét Mártír temploma. Gyönyörű fehérre meszelt falait, égkék kupoláját és kükladikus építészeti stílusát mindenképp érdemes megnézned. Az ikonikus templomon túl számos kolostort és múzeumot rejt a sziget. Legjelentősebb ezek közül Chrissopighi kolostora.

Hajózás Athénból Míkonoszra

4 nap: Szifnosz – Parosz

55, 59 km (34, 54 nm)
Északról megkerülve Szifnosz szigetét és kissé északkeleti irányba haladva juthatsz el Parosz kikötőjébe. Parikia öble igen jól védett a meltemivel és a sirokkóval szemben egyaránt, hátránya a nehézkes megközelíthetősége. Tapasztalt hajósként sem könnyű itt kikötni: nyugati irányban néhány szikla nehezíti a beállást. Maga a sziget gyönyörű hófehér márvány építészetéről híres. Mindenképp látnod kell az 1260-ban épült frank kastélyt, amely manapság Parikia város részévé vált. Ha kíváncsi vagy a rengeteg márvány eredetére, mindenképpen tekintsd meg a több évezreden keresztül működtetett márványbányákat is. Hajósként kihagyhatatlan az Aliki-ben lévő Skorpios múzeum, ahol Benetos Skiadas csodálatos hajómodell-gyűjteményét látogathatod meg. Mindenképpen nézz el a Pillangók Völgyébe is, ahol nevéhez méltón rengeteg pillangót láthatsz gyönyörű természeti környezetben.
vitorlás útvonaltervező Athénból Míkonoszra

5. nap: Parosz – Naxosz

31, 22 km (19, 40 nm)
Parosz szigetéről északkeleti irányban továbbhajózva a szomszédos Naxosz szigetén köthetsz ki. Megérkezés előtt érdemes északra tekintened: egy ősi Apolló-templomból megmaradt ajtókeret látványa fogadja a szigetre érkezőket. Nagyon hangulatos a kikötő is, a táj pedig gyönyörű, bárhol is járj a szigeten. Vadregényes hegyi falvakat, különféle ősi templomok romjait és azt a barlangot is itt találod, ahol a legenda szerint Zeusz nevelkedett. Ha körbe szeretnél nézni a szigeten, mindenképpen bérautóval érdemes megtenni.

6. nap: Parosz – Szirosz

54, 28 km (33, 72 nm)
Habár szinte bizonyosan végig ellenszélben fogunk hajózni, Szirosz szigete kihagyhatatlan, innen a következő napon már nagyon közel lesz Mikonosz. Ermoupolisz-ban kikötve máris elveszel a viszonylag magas népsűrűségű város forgatagában. Tarkabarka házikókat, szűk sikátorokat és gyönyörű ortodox templomokat csodálhatsz meg tartózkodásod során.

7. nap: Szirosz – Tinosz – Mikonosz

41, 77 km (25, 95 nm)
Tinosz szigetén mindenfelé gyönyörű, erődítményekre hasonlító kialakítású galambdúcokat lehet látni, ezek jelentős része napjainkban is használatban van. Egyes kis falvakban még a lakóházak építésekor is a galambdúcokat mintázták. Érdemes megnézned Yannoulis Chalepas szobrász emlékére a szülőházában megnyitott múzeumot. Fontos látnivaló még a Tinosz városában lévő Szentháromság-kolostor is.
Végül megérkezel Mikonoszba, az úti célodhoz. Ha úgy tartja kedved, akár több napot is eltölthetsz itt a hajó leadását követően – unatkozni biztosan nem fogsz. Ha valódi szabadtéri tenger-partira vágysz, ne hagyd ki a Super Paradise partot, ahol hangos zenével várják a bulizós vendégeket. Ha viszont csöndes, nyugis partszakaszt keresel, akkor a kevésbé ismert Panormos partot ajánljuk a sziget északi oldalán. Remek választás lehet még a családbarát, rengeteg szállodával rendelkező Platys Gialos part is. Kihagyhatatlan látnivalónak számítanak a szigeten több helyen megtalálható szélmalmok. A Kis Velence negyedet is mindenképpen látogasd meg, itt nevéhez méltóan közvetlenül a tenger mellett helyezkednek el az épületek.
Míkonosz partja

1 hetes oda-vissza vitorlás út Athénból Míkonoszra

Az út felét mindenképp ellenszélben fogod tölteni attól függetlenül, hogy tavaszi-őszi időszakban, vagy a nyári főszezonban teszed meg. Hosszú szakaszokra kell készülnöd, csak a közepén vannak rövidebb távok, érdemes ilyenkor pihenni és felkészülni a következő hajrára. Ha bizonytalan vagy benne, érdemes profi kapitányt fogadni.
1. nap Athén (Kalamaki-Alimos Marina) – Egina 24, 37 km (15, 15 nm), 2. nap Egina – Kea 70, 85 km (44, 02 nm), 3. nap Kea – Tinosz 80, 13 km (49, 79 nm), 4. nap Tinosz – Míkonosz 18, 57 km (11, 54 nm), 5. nap Míkonosz – Szirosz 34, 52 km (21, 45 nm), 6. nap Szirosz – Kithnosz 76, 09 km (47, 28 nm), 7. nap Kithnosz – Olympic Marina – Athén (Kalamaki-Alimos Marina) 100, 27 km (62, 30 nm)
vitorlás útvonalterv Athénból Míkonoszra

Hajó tankolási lehetőségek Míkonosz közelében, hajós benzinkutak az Égei-tengeren

  • Olympic Marina, Athén: , Mélység: 10m, Nyitvatartás: 0-24, GPS Koordináták: 37.6958441, 24.0583429
  • Merihas, Kithnosz: , Mélység: 8m, Nyitvatartás: 0-24, GPS Koordináták: 37.389860, 24.397059
  • Mikonos Marina, Mikonos: , Mélység: 4.5m, Nyitvatartás: 0-24, GPS Koordináták: 37.4475266, 25.3275272
  • Tinosz, Tinosz: , Mélység: 5.5m, Nyitvatartás: 0-24, GPS Koordináták: 37.537555, 25.161119
  • Parikia, Parosz: , Mélység: 3.5m, Nyitvatartás: 0-24, GPS Koordináták: 37.087424, 25.151587
  • Naxosz, Naxosz: , Mélység: 5m, Nyitvatartás: 0-24, GPS Koordináták: 37.106213, 25.372575

Mikonosz szigete igazi turistaparadicsom. Nem számít, hogy pörgős szórakozásra vagy nyugodt időtöltésre vágysz, itt biztosan megtalálod a számításodat. Fedezd fel ezt a gyönyörű szigetet és útközben látogasd meg a szomszédjait is egy felejthetetlen hajós nyaralás közben!

Több Szaroniki-öbölbeli hajós úti cél, vagy több hajós úti cél a Kükládokon

4.8/5 - (190 votes)
Oldalunkon sütiket használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.

Nem szabad kihagyni!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a kedvezményes hajóbérlési lehetőségekről!

Hírlevelet csak havonta 1-2 alkalommal küldünk

Oldalunkon sütiket használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.