Közép-Dalmácia gyöngyszeme, Hvar a Split-öböl keleti részén fekszik. Északról a Brač-sziget, míg délről a Korčula-sziget, valamint a nyílt tenger határolja. Az alábbiakból megtudhatod, milyen kedvező időjárás vár, ha Hvar-szigeten vitorlázol, ráadásul egy-két hetes útitervek összeállításához is hasznos tippeket adunk.

Hvar-sziget elhelyezkedése

A közép-dalmáciai Hvar a negyedik legnagyobb és Cres után a második leghosszabb sziget Horvátországban. A Brač-szigettől délre, azzal párhuzamosan terül el. Legkeletibb része Sućuraj, melyet egy alig 4-5 km-es csatorna választ el a szárazföldtől.

Hvar-sziget története

A régészeti leletek alapján a sziget már a csiszoltkő-korszak óta lakott terület. Ennek bizonyítékai azok az eszközök, kerámiák, melyek a Jelsa közelében lévő Grapce-barlangból kerültek elő. A szigeten illírek is éltek, majd i. e. 385-ben a görögök alapították meg Pharosz nevű kolóniájukat Stari Grad helyén. A középkor elején szláv néptörzsek telepedtek le, nyelvjárásuk hatására változott a sziget neve a ma is használatos Hvar-ra. A görög kolónia több évszázadon át tartó virágzásának a rómaiak támadása vetett véget. A sziget második virágkora a 15-16. századra tehető, szélvédett kikötőjében telelt a velencei flotta is. A velencei uralmat egy rövid ideig tartó francia megszállás követett, majd a sziget 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchiához került. 1919-ben az olaszok foglalták el, ezt követően a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz tartozott. A II. világháború után Jugoszlávia része lett, az 1990-es évek elején került vissza Horvátországhoz.

Hvar-sziget időjárása

Az Adria legnaposabb szigetét kellemes, mediterrán éghajlat jellemzi. A nyarak melegek és szárazak, a telek enyhék. Az átlaghőmérséklet júliusban 24, 8 °C, míg januárban 8, 4 °C. A sziget uralkodó szelei a Bóra és a Jugó. Hvar meglátogatásához a kedvező időjárásnak köszönhetően a tavaszi és az őszi hónapokat is ajánljuk.

Főbb látnivalók Hvar-szigeten

Hvar városában található Dalmácia egyik legszebb és legnagyobb piazzája, vagyis főtere, ahol velencei palotákat is megcsodálhatsz. A közeli Spanjola-dombon magasodik a híres erődítmény, a Fortica. A sziget legrégebbi városában, Stari Gradban feltétlenül keresd fel a Glavica-dombot, ahonnan nemcsak a települést, hanem a Brač-szigetet is láthatod. A Hektorović-palota, a Szent Rókus-templom, valamint a domonkos kolostor egyaránt kihagyhatatlan látványosságok. A sziget közepén fekvő Jelsa Dalmácia egyik legnagyobb és leggyönyörűbb parkját rejti, a mediterrán növényekben gazdag Perivoj-t.

Hvar-sziget gasztronómiája

A sziget leginkább halból készült fogásairól híres. Hvar városában az egyik legjobb étterem a Dalmatino, mely minőségi ételekkel és italokkal vár. A vendéglátóhelyet kellemes légkör jellemzi, rendkívül udvarias kiszolgálás fogad. Az étterem nagyon népszerű, így érdemes előre asztalt foglalni. A hangulatos tetőterasszal rendelkező Luna Grande-t ugyancsak ajánljuk. Ha Stari Gradba látogatsz, a Konoba Batana nevű vendéglátóhely kiváló választás. Itt elsősorban a tonhalat és a szarvasgombás tésztát ajánljuk. Az éttermet kellemes légkör jellemzi, figyelmes kiszolgálás vár. Az Antika szintén nem fog csalódást okozni, a tenger gyümölcsei tészta kihagyhatatlan fogás. Ha hűsítő koktélra vágysz, látogass el a Lampedusa bárba.

Strandok Hvar-szigeten

Pokonji dol Beach

Ez Hvar egyik legjobb és legkönnyebben elérhető strandja, a várostól körülbelül 25 perc sétára fekszik. A kavicsos fürdőzőhely kristálytiszta vize türkizkék színekben pompázik. A közelben két étterem is található, ahol kiváló fogások várnak.

Dubovica Beach

A kissé félreeső, apró kavicsos Dubovica sokak szerint a Hvar-sziget legszebb strandja. Gyönyörű kavicsos parttal és kristálytiszta vízzel rendelkezik, ráadásul a város többi fürdőzőhelyéhez képest kevésbé zsúfolt. Ha megéheznél, a strand mentén egy kis éttermet is találsz.

Banj Beach

A kavicsos-betonos strand egy kis öbölben található, Stari Grad központjától 1 km-re északnyugatra. Sekély vizének köszönhetően gyermekes családok számára különösen ajánljuk. Van öltöző, zuhanyzó, kölcsönözhetsz nyugágyat. Ha megéheznél, a közelben egy gyönyörű terasszal rendelkező étterem is található. A strand sznorkelezéshez és vízilabdázáshoz egyaránt megfelelő.

Maslinica Beach

A homokos fürdőzőhely a városközponttól 2, 5 km-re délnyugatra fekszik. Sekély vízzel rendelkezik, így a kisgyermekes családok is szívesen látogatják. Ha ezt a strandot választod, érdemes ételt és italt csomagolni, napernyőt vinni.

Hajóbérlés Hvar-sziget környékén

A gyönyörű közép-dalmáciai szigeten és környékén a felkapott kikötők mellett idilli, csendes horgonyzóhelyeket is találsz.

Hvar kikötője

A Hvar-sziget népszerű horgonyzóhelye kiváló védelmet nyújt az északi szél ellen. A déli és északnyugati szél viszont már jelentős hullámokat okozhat. A kikötőben számos színvonalas szolgáltatás közül választhatsz, tankolni is lehet.

Marina Sveti Klement

Az ACI Marina Palmižana az Adriai-tenger egyik legbiztonságosabb kikötője. A Pakleni-szigetcsoporthoz tartozó Szent Klement-sziget északkeleti részén található. A kikötő szezonálisan tart nyitva, április 1-jétől október 31-ig. 180 helyet biztosít olyan hajók számára, melyek mérete nem haladja meg a 30 métert. A tengerfenék mélysége 3-8 méter. A kikötő területén van zuhanyzó, Wi-Fi, kávézó, étterem, sőt, élelmiszerboltot is találsz.

Brusje kikötője

A Stiniva Marina mindössze 8 hajó kikötésére alkalmas. A mélység 2-4, 5 méter. Ha megéheznél, az öbölben egy kis éttermet is találsz.

Marina Stari Grad

A hangulatos város kikötője összesen 150 helyet kínál. A bejárat környékén a mélység 13 méter, a városi rakparton 4-5 méter. A kikötő területén van információs iroda, kávézó és étterem is várja a hajósokat.

Vrboska kikötője

Az ACI Marina Vrboska lélegzetelállító természeti környezetben található. Közelében levendulamezőket, olajfákat és szőlőültetvényeket is megcsodálhatsz. Összesen 119 hellyel rendelkezik, maximum 20 méter hosszú hajók számára. A mélység 5 méter. A kikötő az összes olyan szolgáltatással rendelkezik, melyre szükséged lehet; van üzemanyagtöltő állomás is.

Jelsa kikötője

Az 54 férőhellyel rendelkező kikötő akár 40 méter hosszú hajókat is képes fogadni. Az északi partnál a mélység 2, 70-4 méter, míg a déli partnál 1, 50-3, 70 méter között változik. Van víz és villamos energia, zuhanyzókat is találsz.

Sućuraj kikötője

Sućuraj Hvar szigetének keleti részén található, az azonos nevű öbölben fekszik. A kompkikötőtől nyugatra 9 horgonyzóhely áll a jachtok rendelkezésére. A mélység 2-3 méter.

Sveta Nedjelja kikötője

A családi tulajdonban lévő Marina Zlatan Otok kikötő a Sveta Nedjelja nevű kis faluban található. Legfeljebb 18 méter hosszú hajók vehetik igénybe, a mélység 4 méter. A móló külső oldalán akár 40 méter hosszú hajók is lehorgonyozhatnak. A kikötő csak május végén vagy június elején nyit ki, és októberben zár.

Zavala kikötője

Az aprócska kikötő Hvar szigetének déli partján található, közelében a Šćedro-sziget fekszik. A kisebb jachtok a mólónál köthetnek ki, itt a mélység 2-3 méter. A nagyobb vízi járművek a 6-16 méter mély öbölben horgonyozhatnak le.

Marina Vis

A Vis-sziget központja az azonos nevű település, mely egy nagy, védett öbölben fekszik. A kikötő 70 hajó fogadására képes, ezek maximum 20 méter hosszúak lehetnek. A szeleket tekintve a Bóra és a Jugó nehezítheti meg a kikötést. Utóbbi esetében az öböl délkeleti részén, Kut városa előtt érdemes lehorgonyozni, ahol a mélység 2, 5-4, 5 méter között változik. Ha tankolni szeretnél, Vis kikötőjében benzinkút is rendelkezésedre áll.

Komiža Town Harbour

Komiža kikötője egy széles öböl északkeleti részén található. Összesen 30 helyet biztosít, legfeljebb 20 méter hosszú hajók számára. A tengerfenék maximális mélysége 6 méter. A kikötő az északi és a keleti szelektől védett, a déli Jugó viszont okozhat jelentősebb hullámokat.

Marina Bol

Bol kikötője a Brač-sziget déli partján helyezkedik el, Milna és Sumartin között körülbelül félúton. Kis méretének köszönhetően a főszezon idején viszonylag nehéz szabad horgonyzóhelyet találni. A bejárat környékén a mélység 6-7 méter, míg a rakparton általában 2 méter. Van ivóvíz, villamos energia, mosoda; kávézó és étterem is vár.

Marina Vela Luka

A Korčula-szigeten található kikötő 45 helyet kínál, melyek legfeljebb 17 méter hosszú hajók kikötésére alkalmasak. A mélység 4 méter. A jachtok mólója közvetlenül a benzinkút mellett található.

Ha Hvar szigetére hajózol, ne hagyd ki a környék további nagyszerű üdülőhelyeinek meglátogatását sem. A Vinogradišće-öböl, Brusje, Stari Grad, Vrboska, Jelsa, Bol és a Szent Klement-sziget szintén felejthetetlen látnivalókkal vár. Read about Hvar -sziget sailing routes or choose another yacht charter in Dalmatia.

Hvar időjárása

Az éghajlati diagramok 30 éves óránkénti időjárási modell-szimulációkon alapulnak. Jól jelzik a tipikus éghajlati mintákat és a várható időjárási feltételeket (hőmérséklet, csapadék, napsütés és szél). Az “átlagos napi maximum” (folytonos piros vonal) mutatja Hvar maximum hőmérsékletét egy adott hónapban. Hasonlóképpen, az “átlagos napi minimum” (folytonos kék vonal) mutatja az átlagos minimum hőmérsékletet.

szelrozsa Hvar
szelerosseg Hvar

Hvar szélrózsája megmutatja, hogy egy évben hány órán keresztül fúj a szél egy adott irányból. A diagram Hvar esetében megmutatja az adott hónapban a napok számát, amely során a szél egy bizonyos sebességet elér.

Bérelj hajót és fedezd fel a Hvar-szigetet

1.nap Stari Grad (Mooring Bouys) – Bol 15, 59 km (9, 69 mi), 2.nap Bol – Sućuraj 47, 28 km (29, 38 mi), 3.nap Sućuraj – Lovište 22, 07 km (13, 72 mi), 4.nap Lovište – Vela Luka 42, 09 km (26, 15 mi), 5.nap Vela Luka – Komiža 57, 84 km (35, 94 mi), 6.nap Komiža – St. Klement–sziget (ACI Marina Palmižana) 37, 11 km (23, 06 mi), 7.nap St Klement–sziget (ACI Marina Palmižana) – HvarStari Grad (Mooring Bouys) 26, 96 km (16, 75 mi)
Hvar-szigeti hajós útvonaltervező

Read more Stari Grad sailing itineraries

1.nap Hvar – St. Klement–sziget (ACI Marina Palmižana) 4, 25 km (2, 64 mi), 2.nap St Klement–sziget (ACI Marina Palmižana) – Zavala 26, 04 km (16, 18 mi), 3.nap Zavala – Sućuraj 40, 75 km (25, 32 mi), 4.nap Sućuraj – Lovište 22, 07 km (13, 72 mi), 5.nap Lovište – Vela Luka 42, 09 km (26, 15 mi), 6.nap Vela Luka – Komiža 57, 84 km (35, 94 mi), 7.nap Komiža – VisHvar 47, 18 km (29, 32 mi)Hvar-szigeti vitorlás útvonaltervező

Read more Hvar sailing itineraries, or choose from Hvar sailing destinations

Tekintsd meg bérelhető hajóinkat és kezdd meg álmaid nyaralásának tervezését. Foglalj előre, ezáltal biztosítva a keresett helyszínt és időpontot, vagy használd ki a last-minute vitorlás bérlés nyújtotta előnyök egyikét. Kínálatunk nagyságának és változatosságának köszönhetően, könnyen megtalálhatod a tökéletes hajót, legyél kezdő-, haladó-, vagy tapasztalt hajós. Fedezd fel a tökéletes úti célt, válassz egy hajót és oldalunkon azonnal ellenőrizheted annak elérhetőségét. Töltsd nyaralásodat egy olyan helyen, ahol összekötheted a strandolás élményét számos egyéb programlehetőséggel, mint például a közeli természeti látnivalók felfedezése, vagy a desztináció nyújtotta szórakozási lehetőségek.

Hajóbérlés a Hvar-szigeten, 4 egyszerű lépésben:

  1. Bővebb információt a Hvar-szigeti hajóbérlésről az alábbi oldalakon találsz: információk Hvar-szigetről, Hvar-sziget időjárása. Meríts ihletet a Hvar-szigeti hajózási útvonaltervekbőlés kezdd el következő útvonalad megtervezését, válassz Hvar-szigeti vitorlás úti célokból, vagy olvasd el a Hvar-szigeti hajózás írásunkat
  2. Hajóbérlés a Hvar-szigeten: Kattints a kiválasztott úti célra a Hajóbérlés a Hvar-szigeten fülön és keress hajót a kiválasztott desztináción. Válaszd ki a hajózási területet, a hajó típusát és paramétereit, és természetesen válassz időpontot. Kattints a “Keresés” gombra. Új keresés elindításához kattintson az “új keresés” gombra jobb oldalt fölül (jobb felső sarokban)
  3. A „Tovább” gombra kattintva megtekintheted a választott hajó részletes adatait és az igényelhető extrákat. Az oldal alján lévő naptárban találod a hajó összes foglalható, még szabad időpontját. A naptár szabad időpontjára kattintva 3 lehetőséged van: Küldj ajánlatot (a rendszer ajánlatot küld neked emailben, amiből később opciót helyezhetsz el, vagy azonnal foglalhatsz), Opciót helyezek el (3-5 napra kötelezettség nélkül, lefoglalhatod magadnak a hajót), és a Azonnal foglalok megnyomásával azonnali foglalást tehetsz. Minden a keresőben megjelenő adat valós idejű!
  4. Amennyiben nem találtál az elvárásaidnak megfelelő hajót, keress bizalommal minket, mivel sokkal több hajóhoz van hozzáférésünk az oldalon listázottaknál.

Amennyiben szakértőink segítségét kérnéd a megfelelő hajó megtalálásához, vagy keresésed nem hozott számodra megfelelő eredményt a kiválasztott vitorlás régióban: SEGÍTS VÁLASZTANI

A megkeresés elküldése után, egyik kollégáink 24 órán belül felveszi veled a kapcsolatot, hogy megválaszolja kérdéseidet és megoldást biztosítson az önfeledt utazás megszervezéséhez. Aktív-, vagy pihenéssel teli vakációt szeretnél? Természeti csodák felfedezésére , kulturális feltöltődésre szomjazol? A BoatTheGlobe a legjobb útvonalakat kínálja, egy kényelmes foglalási metódussal. Bármilyen kérdés felmerülése esetén, keress bennünket bizalommal. Amennyiben nem találod a megfelelő hajótípust, vedd fel velünk a kapcsolatot, segítünk megtalálni a legjobb megoldást.