A mediterrán Görögországban még szeptemberben is nagyon jó az idő. Már nincs nagy zsúfoltság a turisták körében népszerű helyeken, az árak kedvezőbbek, a tenger továbbra is kellemesen meleg. Olvasd el cikkünket, melyben részletesen ismertetjük, hogy miért jó szeptemberben hajózni Görögországban! Szeptemberi vitorlázás Görögországban
Ezekről lesz szó a cikkben:

Fontos tudnivalók, ha szeptemberben vitorlázol Görögországban

Miért érdemes szeptemberben hajózni Görögországban?

Görögország kiemelten népszerű nyaralóhely, ahol a főszezon június elejétől szeptember első hetéig tart. Szeptember közepétől már jóval kevesebb turista és vitorlázó jön ide, ezért ilyenkor már könnyebben találhatsz helyet a kikötőkben. Az éttermek és tavernák is kevésbé zsúfoltak már, szinte bárhol előzetes foglalás nélkül is találhatsz helyet. Az árak is kedvezőbbek már, főszezonhoz képest akár 20-30 százalékkal olcsóbban is kiköthetsz. Időjárás szempontjából is sokkal barátságosabb szeptember. Ilyenkor már nincs perzselő hőség, de még bőven alkalmas fürdőzésre a tenger.

Görögország szeptemberi időjárása

Hajózás szempontjából két fő részre osztható Görögország: szárazföldi részétől nyugatra a Jón-tenger van, keletre az Égei-tenger. Az Égei-tengeren szeptember nagy részében még a meltemi uralkodik. Ezért ilyenkor északról délre tartó hajóutakat érdemes tervezned. A hónap vége felé sűrűbbé válnak az esős időszakok, ezzel egy időben megjön a délről fújó sirokkó is. Ebből következően szeptember végére már inkább dél-észak irányú hajóutat tervezz, ha nem szeretnél szembeszélben vitorlázni. A Jón-tengeren szeptemberben még a meltemihez hasonlóan északról fújó, ám annál gyengébb maistro fúj. Ezért itt szeptemberben észak-dél irányú hajóutat tervezz.
A partvidékeken és a szigeteken mediterrán éghajlat jellemző. Szeptemberben 25-27 fokok vannak nappal, a tenger 22-24 fokos. Fürdőzésre így kiválóan alkalmas. A hónap vége felé kezdenek sűrűsödni az esős időszakok. időjárási feltételek, széladatok Görögországban.

Csendes környezet

Szeptember közepére már lecseng a főszezon, hazamegy a nyaralók jelentős része. Az elképesztően népszerű Görögország csendesebb hellyé változik. Még a legnépszerűbb kikötőkben is biztosan találsz helyet hajódnak. A turisták körében népszerű városok is nyugodtabbak már szeptemberben. Szeptemberben már nyugodtabb környezetben élvezheted itt a napnyugtát. A szigetvilág népszerű fővárosai nyáron még éjjel sem nyugszanak. Sok bárban és szórakozóhelyen hangos zenét játszanak, néha még egymást is zavarva. Ősszel már a fővárosok is nyugodtabbak, az ilyen szórakozóhelyek már nem hangoskodnak. Vitorlázás Görögországban

Események szeptemberben

Számos érdekes eseményt nyújt még ilyenkor is a görög szigetvilág. Kisebb-nagyobb falusi ünnepektől kezdve a nagyszabású fesztiválokig szinte mindent találhatsz szeptemberben is. Nagyon népszerű a szeptember elején Szpécesz szigetén tartott Armata fesztivál. Itt az 1821-es görög szabadságharc egyik legfontosabb csatáját, a Szpécesz és Kosta közötti tengerszorosban zajlott ütközetet elevenítik fel. Színházi előadásokat, görög táncbemutatókat, valamint a tengeri hajócsata eljátszott változatát tekintheted meg itt. Santorini-ban szeptemberben tartják a három hétig tartó Santorini International Music Festival-t, ahol különböző híres zenészek és előadók lépnek fel. Aegina szigetén pedig pisztácia-fesztiválon vehetsz részt.

Plusz kiadások

Az ország hivatalos pénzneme az euró. Ha olyan országból érkezel, ahol nem az euró a hivatalos pénznem, akkor mindenképpen még indulás előtt látogass meg egy valutaváltót. Készülj fel arra is, hogy a jachtkikötők árazása nem egységes. Bizonyos helyeken ingyen is kiköthetsz, azonban jellemző módon kikötőnként 30-50 euró körüli árakra kell számítanod hajód hosszának függvényében. A főszezonon kívüli szeptemberi hetekben már 20-30%-kal olcsóbban köthetsz ki. Azonban van pár kikötő, ahol ilyenkor is változatlanok az árak. Indulás előtt ezért mindenképpen tájékozódj a várható árakról.

Hol és milyen útvonalon vitorlázz?

Természetesen nagyban függ attól is útvonalad, hogy milyen helyeket szeretnél meglátogatni. Ha a szél szempontjából könnyebb hajózást szeretnél, akkor a Jón-tenger térségét tudjuk javasolni. Bárhol is hajóznál Görögországban, csak akkor vállalj be szeptemberben kétirányú utat, ha készen állsz a kihívásra. Főleg a hónap vége felé történő szélirány-változásra érdemes figyelned, ez az Égei-tengeren okozhat kellemetlenségeket.

Szeptemberi vitorlázás Görögországban

1 hetes egyirányú út Lefkasból Zakynthosra

Ez egy 1 hetes délkeleti hajóút Lefkas-ból Zakynthos szigetéig. Az út elején Lefkada szigetének keleti városait látogatod meg, majd egy hosszabb tengeri szakaszt követően megérkezel Kefaloniába és Zakynthos-ba. Egyirányú görög hajós útvonaltervező

1. nap: Lefkas (Lefkada) – Meganisi

20, 59 km (12, 79 mi)
Meganisi közvetlenül Lefkada délkeleti része mellett található. Ezen a télen-nyáron folyamatosan zöldellő szigeten gyönyörű természeti környezetben strandolhatsz és kirándulhatsz. Itt még főszezonban sincs tömegnyomor, ezért bármikor jössz, nyugodt környezetet találsz. A sziget hosszú déli nyúlványa rengeteg tengeri barlangot rejt. Legismertebb közülük a Papanikolis barlang. Ennek neve attól a 2. világháborús tengeralattjárótól származik, amely itt rejtőzött el a megszállók elől.

2. nap: Meganisi – Kalamos

23, 57 km (14, 64 mi)
Meganisi-ból keletre tarts, hogy megérkezz Kalamos szigetére. Kerüld meg a szigetet, majd köss ki a délkeleti Kalamos város kikötőjében. Útközben rengeteg gyönyörű partszakaszon állhatsz meg, ezek egy része csak hajóval közelíthető meg. Episkipi falu közelében egy kolostor romjait tekintheted meg, Agios Konstantinos mellett pedig egy magántulajdonban lévő kápolnát láthatsz. Érdemes megnézned még a szigeten itt-ott megtalálható szélmalmokat, valamint az Agrapidia barlangjait is.

3. nap: Kalamos – Kastos

7, 45 km (4, 63 mi)
Hajózz délre Kastos aprócska szigetére. Az egyetlen aprócska településen kőböl készült házakat látsz. Nézd meg a sziget nagyját beborító olívafákat és szőlőlugasokat. Kastos borászatáról és szőlőterméséről híres. Keleti oldalán szebbnél szebb tengerpartokat találhatsz. Semmiképp se hagyd ki a Fokotrypa nevűt, amely egy apró barlangon belül megbújó tengerpartot rejt! Régészeti és építészeti szempontból is számos érdekességet rejt a sziget. Régi kolostorokat, malmokat és régészeti lelőhelyeket is találsz itt, mindenképpen nézz körül, ha érdekel az ilyesmi!

4. nap: Kastos – Fiskardo (Kefalonia)

34, 56 km (21, 48 mi)
Hajózz délnyugatra, hogy megérkezz Kefalonia északi kikötőjébe, Fiskardo-ba. Ennek a nagyon népszerű kisvároskának érdekessége, hogy a Kefalónia majdnem egészét romba döntő 1953-as földrengés nagyrészt elkerülte. Ezért szinte minden régebbi épülete fennmaradt. A védett öblű kikötőből egyből a sétányra kerülsz, ahol számtalan bárból és tavernából válogathatsz. A városka egészére jellemző a velencei stílusú építészet: közvetlenül a házak előtt hullámzik a tenger. Partok és öblök Görögországban

5. nap: Fiskardo (Kefalonia) – Ithaka

28, 71 km (17, 84 mi)
Következő állomásod a keletre lévő Ithaka szigete, azon belül is Vathy kikötője. Ezt a szigetet az Odüsszeusz-legendákból ismerheted, bár történészek körében örök vita, hogy valóban ez volt-e Odüsszeusz hazája. Mivel nincs reptere, a legtöbb turista csak pár napos program részeként érkezik ide. Ithaka ezért a csend és nyugalom szigete még főszezonban is. Majdnem 100 kilométernyi parszakasszal rendelkezik, számos kisebb-nagyobb öblöt látogathatsz meg.

6. nap: Ithaka – Argostoli (Kefalonia)

84, 73 km (52, 65 mi)
Argostoli-ban találod Kefalonia legnagyobb kikötőjét. Innen gyorsan beérsz a belvárosba, ahol számtalan étterem, taverna és bolt vár rád. A városban van még a sziget legnagyobb színház-épülete, valamint a régészeti múzeum is. A várostól 8 kilométerre találod a 12. században épült Szent György várkastély maradványait. Kihagyhatatlan, ha érdekelnek a középkori romok. Nézd meg a várostól délre lévő Szent Theodor világítótornyot is, lenyűgöző látványt nyújt! Ha esetleg Sami közelébe mész, ott a csónakkal bejárható Melissani barlangtavat ki ne hagyd! Nagyon népszerű hely, így előfordulhat, hogy pár órát várnod kell, mielőtt sorra kerülsz.

7. nap: Argostoli (Kefalonia) – Agios Nikolaos (Zakynthos)– Zakynthos (Zakynthos)

69, 03 km (42, 89 mi)
Végül megérkezel utolsó állomásodhoz, Zakynthos szigetére. Ha van kedved hozzá, akár körbe is hajózhatod a szigetet. Rengeteg gyönyörű, eldugott tengerpartot találhatsz itt. Legnépszerűbb ezek közül a Navagio-öböl, melyet a partján heverő hajóroncs tesz egyedivé. Érdemes megnézned a teknősbéka formájú Marathonisi szigetecskét is Zakynthos déli oldalán. Környékén még tengeri teknősöket is láthatsz kis szerencsével.
Agios Nikolaos egy igen népszerű tengerparti városka. Remek tengerpartja van, ahol számos vízisportot kipróbálhatsz. Ha megéheznél, tavernák és bárok várnak rád.
Végül megérkezel Zakynthos fővárosába, melynek neve megegyezik a szigettel. A főváros közelében lévő Velencei-erődhöz mindenképpen érdemes felmenned már csak a kilátás miatt is. Ha a város földrengés előtti állapota és emlékei érdekelnek, akkor látogasd meg a Bizánci múzeumot! Itt az 1953-as földrengés előtti város makettjét tekintheted meg számos kimentett emléktárggyal

1 hetes hajózás Athénból Santorinire

Santorini szigete csodálatos hely, viszont nyáron túlzsúfolt. Ha szeptemberben indulsz el, nyugalomban élvezheted Santorini gyönyörű naplementéit, már nem lesz tömeg. Görögországi hajós útvonalak szeptemberben
1.nap. Athén (Lavrion-i Olympic Marina) – Kea 27, 68 km (17, 20 mi), 2.nap Kea – Kithnos 37, 99 km (23, 60 mi), 3.nap Kithnos – Sifnos 61, 77 km (38, 38 mi), 4.nap Sifnos – Milos 43, 65 km (27, 12 mi), 5.nap Milos – Ios 86, 09 km (53, 49 mi), 6.nap Ios – Oia – Thira old port 38, 70 km (24, 05 mi), 7.nap Thira – Vlichada – Kamari 25, 49 km (15, 84 mi)
Görögországban szeptember legeleje még főszezonnak számít, viszont a hónap közepétől már jóval kevesebben vannak. Ha nyugodtabb, időjárás szempontjából is kellemes vakációra vágysz, tervezz egy szeptemberi hajóutat Görögországban! Find Greece sailing destinations or Greek sailing routes

5/5 - (134 szavazat)
Oldalunkon sütiket használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.