Milos az egyik legizgalmasabb charter bázis a Kükládokon, ahol vulkanikus partvidék, vakítóan fehér sziklák és eldugott öblök teszik különlegessé a vitorlázást. A sziget környéke ideális azoknak, akik egy hét alatt szeretnének látványos természeti helyszíneket, autentikus görög kikötőket és emlékezetes fürdőhelyeket felfedezni. A környező szigetekkel együtt Milos változatos útvonalakat kínál, a nyugodtabb partközeli menetekből egészen a hosszabb nyílt vízi átkelésekig. Az alábbi útvonalak segítenek kiválasztani, melyik milosi hajózási terv illik legjobban a csapatodhoz és az időjárási körülményekhez.
Vitorlázás Miloson

Melyik hónap a legalkalmasabb egy milosi vitorlázásra?

Milos környékén a vitorlázás legjobb időszaka általában május végétől júniusig, illetve szeptemberben van. Ilyenkor a Kükládok már napfényes, élénk nyári arcukat mutatják, de a Meltemi még többnyire kezelhetőbb, a hőmérséklet kellemes, a víz egyre csábítóbb vagy még mindig melegen tartja a nyarat, és a kikötők sem olyan zsúfoltak, mint július–augusztus csúcsán.

Tavasz: Márciustól májusig Milos fokozatosan ébred fel a hajós szezonra. A nappali hőmérséklet többnyire 16–23 °C között mozog, a tenger tavasszal még friss, nagyjából 16–19 °C-os, a szél pedig általában barátságosabb, jellemzően 10–18 csomó körül alakul. A vízfelület sokszor nyugodtabb vagy mérsékelten hullámos, ezért ez az időszak különösen vonzó azoknak, akik szeretnek kényelmesebb menetekkel, tiszta horizonttal és nyugodtabb öblökkel vitorlázni. A kikötők és horgonyzóhelyek ilyenkor még lazább ritmusban élnek, a part menti falvak pedig megőrzik csendesebb, autentikus karakterüket.

Nyár: Júniustól augusztusig Milos már igazi kükládi nyári díszletben ragyog. A levegő jellemzően 27–29 °C körül alakul, a tenger 24–26 °C-ra melegszik, a látótávolság kiváló, a fények pedig szinte képeslapra illők. Ugyanakkor ekkor érkezik meg igazán a Meltemi, az északi–északnyugati szél, amely júliusban és augusztusban gyakran 17–33 csomó között fúj, erősebb napokon 30 csomó fölé is erősödhet. Ez Milos körül rövid, meredek hullámokat és sportosabb tengert hozhat, különösen a nyíltabb átkelésekben, ezért ez az időszak inkább a tapasztaltabb legénységek kedvence. A charterforgalom ekkor a legerősebb, a népszerű kikötők, öblök és parti települések pezsgők, néha kifejezetten zsúfoltak.

Ősz: Szeptembertől novemberig Milos talán a legkiegyensúlyozottabb arcát mutatja a vitorlázóknak. Kora ősszel a nappali hőmérséklet még 24–27 °C körül jár, később inkább 21–24 °C közé szelídül, miközben a tenger szeptemberben és október elején még kellemesen meleg, nagyjából 22–25 °C-os. A Meltemi fokozatosan veszít az erejéből, a szél gyakran 10–20 csomó körül alakul, így a tengeri állapot is sokszor rendezettebb, barátságosabb, mint nyár közepén. Szeptemberben még élénk a forgalom, de már nem annyira feszes a nyári tempó; októberre a kikötők és öblök látványosan fellélegeznek, ami különösen vonzóvá teszi az őszi charterezést.

Tél: Decembertől februárig Milos jóval nyersebb, szelesebb és csendesebb arcát mutatja. A nappali hőmérséklet általában 12–16 °C között marad, a tengervíz 16–18 °C körüli, a térségen átvonuló frontok pedig gyakrabban hoznak 15–25 csomós, időnként ennél erősebb szelet és hullámosabb, nyitott vizeken kifejezetten keményebb tengert. Ez már nem a klasszikus fürdős-vitorlázós szezon, inkább azoknak érdekes, akik a télies Égeikum drámaibb szépségét, az üres kikötők hangulatát és a szigetek nyugodtabb ritmusát keresik.

Merre vitorlázz a Miloson? – kikötők és szigetek

A görög szigetvilág kisebb tagjai, mint például Milos igazán otthonosnak tűnnek a nagyobb kikötőkhöz szokott hajósok számára. Minden van, ami feltétlenül szükséges, és nincs semmi ami felesleges lenne. Adamas az egyetlen turisztikai célú kikötő a szigeten. A számos természetes öbölben lehet éjszakázni, esetleg a halászfalvak partján találsz még horgonyzóhelyeket. Itt mindenütt a természet az úr. A következőkben bemutatjuk neked a kikötőket Milos környékén. Bérelj hajót Miloson, és tapasztald meg, milyen érzés, amikor minden tökéletesen időzített – a naplemente, a tenger, és a szabadság.

Adamas Kikötő

A szigethez képest ez egy elég nagyméretű és felszerelt kikötő. A környező szigetekre közvetlen járatok indulnak az öbölből, még Rodosz és Santorini is elérhető innen. Infrastruktúrája kiváló. Víz, áram, szerelőműhely és üzemanyag vétlezési lehetőség is van. Bárok , éttermek és boltok követik egymást a parton. Fontos tudni, hogy 10 méternél hosszabb hajóknak korlátozott a férőhelye, körülbelül 60-at tudnak egyszerre fogadni. Kisebbekből a hosszú partszakaszon több száz kikötési pont van. Az öböl bejáratánál a meltemi egy kicsit irányt változtat, és örvényleni kezd. A keleti oldal zátonyai miatt fokozott odafigyeléssel kell az öbölbe behajózni! hajóbérlés Miloson Milosi  vitorlázás

Kimolos

Kimolos Milostól egy kilométernyire emelkedik ki a tengerből keleti irányban. Városa Psathi, ahol a sziget egyetlen kikötője is található. Ez is a dél Égei-tenger vulkáni ívén fekszik, így domborzata is ezeket a jegyeket tükrözi. Kénben gazdag termálvizek fakadnak több helen is, melyek gyógyhatása évezrdek óta bizonyított. A vulkáni tufa az idők során a szél és a víz eróziós munkája miatt különleges formákat mutat. Kaolinos talaja esős időben habzik, mint a szappan. Gyönyörű strandok tarkítják a partszakaszát.

Poliegos

Ez egy nagyon kicsi sziget Milostól délkeletre. Nevét a rajta élő kecskékről kapta. Tulajdonképpen lakatlan, de strandjai számos hajóst vonzanak. Kristálytiszta öbleiben garantált a felfrissülés! Találsz rajta egy 17. századi lakatlan halászfalut is , melynek temploma még mindig büszkén áll.

Apollonia Marina, Naxos

Ez egy nagyobb kikötő Naxos északkeleti partján, a vele megegyező nevű városban. A legfeljebb 60 méteres hajók fogadására alkalmas, 4 méteres merülésű kikötőben alapszintű hajózási szolgáltatásokat kínálnak. Találhatsz még itt néhány éttermet és bárt is. hajóbérlés Naxoson

Mérikha Marina, Kithnos

Ez a picike kikötő nagyjából 30, legfeljebb 60 méteres hajó fogadására képes, vízmélysége pedig 8 méter. Közvetlen szomszédságában találhatók a helyi szállodák, éttermek, valamint az élénk éjszakai életet biztosító szórakozóhelyek.

Ermoupolis Marina, Siros

A picike Siros szigetének legfontosabb kikötőjében legfeljebb 60 méter hosszú hajók horgonyozhatnak le. A vízmélység itt 9 méter. Rengeteg szolgáltatás érhető el, köztük hajószerviz valamint tankolási lehetőség is.

Paroikia Marina, Paros

Paros legnépszerűbb kikötője. Legfeljebb 60 méteres hajók fogadására képes. Többek között tankolási lehetőséget, hajószervizt és áramellátást is kínálnak. A város nevezetességei, a legjobb hotelek és apartmanok, valamint remek tavernák és bárok várják a látogatókat a kikötő közvetlen szomszédságában. A kikötő mélysége 3.5 méter. parosi vitorlázás, hajóbérlés Paroson

Vitorlázz Miloson! Milosi vitorlás útvonaltervező

Vitorlázás Miloson: 1 hetes kalandozás a vulkáni szigetek között

Látványos, természeti élményekre épülő 1 hetes körút Milosról, ahol vulkáni öblök, különleges strandok és hangulatos kükladikus kikötők váltják egymást. A hosszabb napi szakaszok és a meltemi miatt érdemes korai indulással és rugalmas napi tervvel készülni. Ajánlott szint: középhaladó Nyílt tengeri szakaszok: igen

Milosi vitorlás útvonaltervező

1. nap: Adamas – Sarakiniko – Pollonia (12,2 nm – Vitorlázási idő*: kb. 2 óra)
Készülj fel egy felejthetetlen utazásra! Töltsd fel a készleteidet Adamasban, mert nem nagyon lesz a továbbiakban felszerelt kikötő az utazásod során. Indulj az öböl bejárata felé, majd tarts keletre, és kerüld meg a sziget csúcsát. Délkeleti irányban elhagyod majd Firopotamos és Mandrakia strandjait. Ha már vakítóan fehér sziklákat látsz, akkor megérkeztél Sarakiniko öblébe. A vulkáni tufa alkotta gömbölyded sziklaás part egyedülálló látványt nyújt. Fürödj, és fedezd fel a víz alatti élővilágot. A holdbéli táj nem az egyetlen látnivaló errefelé. Az öbölben van egy elsüllyedt teherhajó, mely a búvárok és snorkelezők kedvenc játszótere. Merülj alá, és fedezd fel az óriási hajóroncsot! Ha úgy érzed kigyönyörködted magad az elefántcsontfehér sziklákban indulj tovább Pollonia felé.Öblében horgonyzási lehetőség, apró halászkikötő és fantasztikus éttermek várnak.Strandja sekély és tiszta vizű.Itt van bolt, szállás, étterem és zenés pubok is. Lazíts, és élvezd a görög kisváros hangulatát!
2. nap: Pollonia – Kimolos (3,5 nm – Vitorlázási idő*: kb. 1 óra)
2. napodon köss ki a Milos közvetlen szomszédságában lévő Kimolos szigetén! Itt igazi autentikus kükladikus épületeket tekinthetsz meg a fővárosban. Érdemes itt megnézned a népi és hajózási emlékeket gyűjtő múzeumot is. Ebben nagyrészt 18-19. századi tárgyi emlékeket állítottak ki.
3. nap: Kimolos – Kamares (Sifnos-sziget) (14,1 nm – Vitorlázási idő*: kb. 3 óra)
Következő állomásod legyen Kameras, Sifnos szigetén!Itt gyönyörű olívafákat és mandulafa-mezőket csodálhatsz meg. A sziget jelképe a keleti partszakasz egy apró félsziget-szerű nyúlványán látható Hét Mártír temploma. Gyönyörű fehérre meszelt falait, égkék kupoláját és kükladikus építészeti stílusát mindenképp érdemes megnézned. Az ikonikus templomon túl számos kolostort és múzeumot rejt a sziget. Legjelentősebb ezek közül Chrissopighi kolostora.
4. nap: Kamares – Paros (29,0 nm – Vitorlázási idő*: kb. 5 óra)
Paros a hajósoknak az egyik kedvenc úti célja. Rengeteg apró, félreeső öböl, kis kikötők és számtalan szabadidős programlehetőség csábítja az utazókat. Változatos partja miatt sosem unalmas az utazás
5. nap: Paros – Paliochori (40,6 nm – Vitorlázási idő*: kb. 7 óra)
Paliochori nagyon híres partszakasza a szigetnek. A strandok és környékén számos termálforrás fakad. A tengerben nagy buborékokat képeznek a mederből feltörő gázok. A sziklák színesek a kéngőztől. A strandon lévő étterem jellegzetes fogása a talajban 50 cm mélyen párolt birkahús. Fél méternyire a felszín alatt körülbelül 102°C a hőmérséklet, így főzni is lehet a földhő segítségével.
6. nap: Paliochori – Kleftiko (9,1 nm – Vitorlázási idő*: kb. 2 óra)
Paliochorit elhagyva a déli parton hajózz nyugatnak. Útközben állj meg egy frissítő fürdőzésre Firiplaka strandján, ahol színes sziklafal határolja a csodaszép természetes strandot. Kleftiko alig 10 kilométerre fekszik Firiplakától, így kényelmesen odaérhetsz. Már biztos ismerős lesz a látvány, hiszen Görögország leggyakrabban fotózott tája Kleftiko. Hatalmas hófehér sziklák és barlangrendszerek futnak a parton. Korábban a kalózok rejtekhelye volt, ma már turistalátványosság. Védett öblében kényelmesen éjszakázhatsz.
7. nap: Kleftiko – Ammuodaraki Beach – Embourios – Adamas (12,8 nm – Vitorlázási idő*: kb. 2 óra)
Kleftikot elhagyva a sziget nyugati oldalán indulj északnak. A páratlan szépségű sziklás part festői látványt nyújt . Élvezd a frissítő szelet és a vad természet látványát! Keresd meg Ammoudaraki strandját, ahol a következő éjszakádat töltöd. A part homokos és sekély. Tökéletes egész napos pihenéshez, és napozáshoz. Ritkábban látogatott, meghitt, csendes hely. Kerüld meg a szigetészaknyugati csúcsát, és kanyarodja be a Milos-öbölbe. Embouriost megközelítve találsz a parton fantasztikus tavernát, és festői strandot is. Rivari és Fatournera partszakaszai képeslapra illő látványt nyújtanak. Térj vissza az öböl keleti felében fekvő Adamad városába, a kiindulási pontra. Érdemes a városra és környékére még egy kis időt szánni, mert hangulata egészen megkapó.

* – egy átlagos 43 lábas vitorlás, átlagos időjárási körülmények között, óránként körülbelül 6-7 csomó sebességgel halad.

7 napos katamarán útiterv Milosról

Változatos katamarános útiterv Milosról több kükladikus sziget érintésével, amely kényelmes megállókat és komolyabb nyílt vízi átkeléseket is tartalmaz. Jó választás, ha stabil tempóban haladnátok, és fontos a tágas hajó, de a hosszabb etapok miatt itt is figyelni kell a szélre és a kikötési lehetőségekre. Ajánlott szint: középhaladó Nyílt tengeri szakaszok: igen

1. nap: Adamas (Milos) – Embourios (2,6 nm – Vitorlázási idő*: kb. 30 perc), 2. nap: Embourios – Kamares (Sifnos-sziget) (23,3 nm – Vitorlázási idő*: kb. 4 óra), 3. nap: Sifnos – Livadi (Serifos-sziget) (12,0 nm – Vitorlázási idő*: kb. 2 óra), 4. nap: Serifos – Merihas (Kithnos-sziget) (26,3 nm – Vitorlázási idő*: kb. 4.5 óra), 5. nap: Kithnos – Ermoupoli (Siros-sziget) (37,5 nm – Vitorlázási idő*: kb. 6 óra), 6. nap: Siros – Paros (25,4 nm – Vitorlázási idő*: kb. 4 óra), 7. nap: Paros – Pollonia – Milos (47,0 nm – Vitorlázási idő*: kb. 8 óra)

* – egy átlagos 43 lábas vitorlás, átlagos időjárási körülmények között, óránként körülbelül 6-7 csomó sebességgel halad.

Hajós útvonaltervező Miloson

Hogyan válassz Milosról vitorlás útvonalat?

  • Ha a természeti látványosságok és a strandok a legfontosabbak: válaszd az 1 hetes vulkanikus szigetes útvonalat, mert Milos legkülönlegesebb öbleit és partjait is érinti.
  • Ha több kükladikus szigetet is bejárnál egy hét alatt: a katamarán útiterv jobb választás, mert nagyobb körben mozog és több szigetet kapcsol össze.
  • Ha kényelmesebb hajózási ritmust szeretnél: olyan tervet kövess, ahol a hosszabb napok között rövidebb etapok és nyugodtabb kikötők is szerepelnek.
  • Ha a nyári szélviszonyokhoz igazodnál: olyan útvonalat válassz, amely rugalmasan rövidíthető vagy módosítható a meltemi erősödése esetén.

Hajó tankolási lehetőségek Milos környékén

  • Riva Tirasia, Santorini: Mélység: 5m, Nyitvatartás: 0-24 szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő) szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő), GPS Koordináták: 36.452705, 25.344247
  • Thira New Port, Santorini: Mélység: 4.5m, Nyitvatartás: 0-24 szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő) szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő), GPS Koordináták: 36.386354, 25.428268
  • Adamantas Milos, Milos: Mélység: 5m, Nyitvatartás: 0-24 szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő) szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő), GPS Koordináták: 36.721797, 24.444774
  • Riva Tirasia, Santorini: Mélység: 5m, Nyitvatartás: 0-24 szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő) szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő), GPS Koordináták: 36.452705, 25.344247
  • Thira New Port, Santorini: Mélység: 4.5m, Nyitvatartás: 0-24 szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő) szezonfüggő (érkezés előtt egyeztetendő), GPS Koordináták: 36.386354, 25.428268

Ebben a cikkben összefoglaltuk neked, hogy miért érdemes sailing in Milos. A vulkáni sziget természeti csodái örök élményt jelentenek majd. A szerelem istennőjének, Aphroditének ez a hely lehet a kedvence mind közül. Fantasztikus programok és vadregényes tájak várnak rád. Ne habozz hát, szállj tengerre és hódítsd meg a tűz és víz birodalmát! Több hajós úti cél a Kükládokon

Kérj ajánlatot milosi charterre, és találd meg azt az útvonalat, amely legjobban illik a csapatodhoz és a hajózási stílusodhoz. Indulj el felkészülten, és fedezd fel a Kükládok egyik legkülönlegesebb szigetvilágát.

4.8/5 - (165 votes)
Oldalunkon sütiket használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.
Oldalunkon sütiket használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.